Nem vagy hibás

Mostanában sok szó esik a várandósság időszakának és a születés minőségének jelentőségéről az egyén további életét illetően.

Igen, minden esetben kölcsönhatásban vannak anya és magzata. Ez a dolguk. Az érkező kisbabának rá kell hangolódnia az anyukájára, minden rezdülésére, hiszen az élete függ tőle.
Sok anya érzi magát hibásnak, egy vetélés, vagy valamilyen születési rendellenesség esetén. Vagy ha nem tudott természetesen szülni, vagy szoptatni, gondoskodni, türelmes lenni, kapcsolódni, érinteni, szeretni, figyelni. Pedig nem hibások. Nem hibás senki. Biztos, hogy mindenki törekszik a jóra és kihozza magából a maximumot, amit tud. Nem hibás. Ezt tudja, és ezzel együtt méltó a szeretetre és az elfogadásra. Nem tudjuk a történetét, nem tudjuk miért van így. Nem hibás. Nem hibás.
Ha visszamegyünk odáig, hogy bizonyos elméletek szerint a lélek választja magának a szüleit és azt, hogy milyen élettapasztalatokat akar szerezni, akkor mindig mindenki jó helyen van úgy és ott, ahol van. Akkor is, ha csak pár hétig marad, akkor is, ha tovább. A lélek a szabad akaratából választotta ezt az utat, és a céljához leginkább alkalmas anyához és apához érkezett. Tanulni és tanítani.
Viszont, ettől még tény, hogy az anyukája nem szült természetesen, nem tudott szoptatni, gondoskodni, türelmes lenni, kapcsolódni, érinteni, szeretni, figyelni. De nem hibás. Szerethető és elfogadható, sőt elismerésre méltó. Biztos, hogy mindezeket meg tudja csinálni, ha megérti, miért voltak ezek így. Ha megérti mire tanítja a gyermeke. Ha vállalja ezt a tanulást, és vállalja a felelősséget önmagáért. A másikért nem kell. Csak, hogy önmagára szeretettel és elismeréssel tudjon nézni.
Egy ismerősöm megjegyezte nemrég, hogy milyen sokat dolgozom azon, hogy jó anya legyek, amin meglepődtem, mert én sosem azon dolgoztam, hogy jó anya legyek, hanem hogy én jól legyek. Jól legyek a gyerekemmel, jól legyek az apámmal, jól legyek az anyósommal, jól legyek a húgommal, stb.

Amíg bűntudatot érzek valaki iránt, addig neheztelek is rá. Ezek megakadályozzák a szeretetteli kapcsolódást.
Mindenen lehet változtatni, de kell hozzá a szándék és a tettek is. A szándék önmagában kevés. A legelső lépés lehet pedig az, hogy a gondolataimat megváltoztatom az adott dologgal kapcsolatban. Megnézni, hogy ami nem megy, miért nem megy, mi kellene ahhoz, hogy menjen? Mire lenne szükségem hozzá? Támogatásra, szeretetre? Tudom egyáltalán, hogy hogy kell? Én megkaptam?

Sokszor azért nem tudunk megadni dolgokat a szeretteinknek, mert mi sem ismerjük, milyen az, amikor megvan. Vagy csak egyféle verziót ismerünk rá és az nem egyezik a másik által megtanult mintával. Van, aki etetéssel gondoskodik, van, aki aggódással, van, aki pénzzel, és ha a fogadó fél mást ismer, nem jön rá, hogy ez itt, kérem gondoskodás.
A felelősségvállalás annyit jelent, hogy vállalom, hogy én vagyok az is, aki tesz és az élet más területein az is, aki nem tesz. Vállalom, hogy az, ami jelen van az életemben, azt magamnak köszönhetem. Ezzel együtt megengedem mindenkinek a környezetemben, hogy ugyanezt vállalja önmagára vonatkozóan. A férjemnek, az apámnak, az anyámnak, a gyerekeimnek.
Ha a figyelmemet önmagamra irányítom, azzal elkezdem a belülről-kifelé változás folyamatát, amiben én jól vagyok, a többiek meg eldönthetik, hogy jönnek velem, vagy maradnak. A gyerekem, mikor még kicsi, ebben is rám hangolódik, és ő is jól lesz. Hiszen ezt a rezgést is átveszi, ahogy a negatívakat is. Ha egy anya értékeli a helyzetét és változtat, akkor felelősségvállalást gyakorol.
A feltétel nélküli szeretet nézőpontjából nincs hiba, ilyen és olyan tapasztalások vannak, amiben minden résztvevőnek megvan a maga “haszna”. Egy anya és kisbabája természetes állapota az egymásra utaltság. Ez nem lehet hiba.

Ha azonban nem jó senkinek, akkor érdemes változtatni és keresni jobb verziókat. Vannak, végtelen mennyiségben, ha elkezdjük keresni, meg is találjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.